Szépül a Molnár ház, virágzik az Öregház

Jó idők járnak a Molnár házra. Békéscsaba több mint kétszázéves lakóházaként számontartott épület komoly korszerűsítés előtt áll.

Nagy Károly, a Nagy Akantusz Kft. ügyvezetője elmondta, a városi pályázat útján elnyert összegből a Molnár ház udvarára először is egy kiülőt építenek. A tervezett többfunkciós, külső közösségi térben akár játszóházat, történelmi órát hozhatnak „tető alá” vagy akár piknikezni is lehet majd.

Felújítás előtt a Molnár ház udvara – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Ezt követően a két belső, nagy helység aljzatát újítják fel. Az eddigi döngölt padló helyett a tisztaszobában hajópadló, a másikban pedig téglaburkolat teszi mutatósabbá az enteriőrt.

Felújítás előtt a Molnár ház – Fotó: behir.hu/Such Tamás

– Továbbá felújításra kerül a nádtető, megtörténik a lángmentesítése. Szikrafogó kerül elhelyezésre a kemence működtetésére – fűzte mindehhez Mácsai Sándor.

A Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör elnöke, egyben a ház műszaki ellenőre elújságolta, a munkálatok során ifjabb Nagy Károly – a kivitelező cég vezetőjének fia – különleges leletre bukkant, amely igazolja a szárazmalom történetét.

Ifjabb Nagy Károly – Forrás: Mácsai Sándor
Ifjabb Nagy Károly – Forrás: Mácsai Sándor

– A biztonság kedvéért a „fából fakarikát” megvizsgáltattuk Petrovszki Zoltánnal, a Munkácsy múzeum nyugalmazott restaurátorával, aki szerint „a hír igaz, az egy fa fogaskerék maradványa. (A Molnár házban valamikor szárazmalom működött.)

 ***

Hétfőn, május 9-én, a győzelem napján Lipták Gábor vállalkozó, tiszteletbeli körtag pedig hozzálát az Öregház homlokzati hőszigeteléséhez, felületképzéséhez.

(Érdekesség, szinte napra pontosan egy éve ,hajnalban jókora vihar kerekedett. Többek között az evangélikus iskola négy gesztenyefája közül az egyiket „telibe kapta”. A fa törzse rádőlt az iskolát is ölelő templomkerítésre, az egyik oldalága pedig a templom árnyékában meghúzódó Öregház gerincére.)

Mácsai Sándor és Magdika – Fotó: behir.hu/Such Tamás